Aranyszalag – a gyermekrák elleni küzdelem szimbóluma

Február 15. a gyermekrák elleni küzdelem világnapja. Ezen a napon világszerte aranyszalaggal fejezzük ki szolidaritásunkat a rákkal küzdő gyermekek és családjaik iránt. Az arany a gyermekek értékét, tisztaságát és a bennük rejlő felbecsülhetetlen kincset jelképezi.

Évente mintegy 400 ezer gyermeknél diagnosztizálnak rákos megbetegedést világszerte. A szám mögött emberi sorsok állnak: a diagnózissal nemcsak egy gyermek, hanem egy egész család élete változik meg egyik napról a másikra. Hosszú hónapok, sokszor évek küzdelme kezdődik – kezelésekkel, bizonytalansággal, reménnyel és kitartással.

Gyermekkorban a leggyakoribb rákos betegségek közé tartozik a leukémia, az agy- és központi idegrendszeri daganat, a lymphoma, a neuroblastoma és a Wilms-tumor.

A fejlett országokban ma már a gyermekek több mint 80%-a meggyógyul, de ehhez időben felismert betegség, korszerű kezelés és támogató háttér is szükséges.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekrák elleni összefogás fontosságára. Az érintett gyermekek önmagukért még nem tudnak kiállni – helyettük ezt nekünk, felnőtteknek kell megtennünk.

A Gyermekrák Alapítvány immár 28 éve dolgozik azért, hogy javítsa a rákos beteg gyermekek gyógyulási esélyeit és életminőségét. Megalakulásunk óta több mint kétezer gyermek részesült rendszeres, hosszú távú támogatásainkban. Minden segítség hozzájárul ahhoz, hogy a kezelések ideje alatt és azt követően is biztonságosabb, élhetőbb jövőt teremtsünk számukra.

Kérjük, álljanak mellénk Önök is és személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával segítsék munkánkat!

 

Köszönjük támogatásukat.

Milánt hatéves korától támogatjuk. Az SZJA 1%-os felajánlások révén eddig több millió forint értékű rendszeres pénzbeli és természetbeni segítséget tudtunk biztosítani számára.

< Vissza