Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Levelezések/Kérések

Milán édesanyjának kérése

Kedves Gyermekrák Alapítvány!

 

T. Milán látóideg-daganatos támogatottjuk édesanyja vagyok. Sajnos bármennyire is szeretném nem tudok Önökkel jó híreket közölni! Gyermekünknek ismét gyógyszeres kemoterápiára van szüksége, mert a fejében lévő daganatok kismértékben növekedni kezdtek a legutolsó MR vizsgálat szerint. Két év viszonylagos nyugalom után ismét újabb nehézségekkel kell szembenéznünk! Milán már kapott ilyenfajta kezelést,ezért bízunk benne,hogy most is sikeres lesz és jól fogja bírni a mellékhatásokat! Fiúnk a Vakok Iskolájába jár, ahol szövést tanul, amit nagyon szeret és reméljük, hogy bírni fogja a tanulást a gyógyszerek mellett! Megdöbbenésünkre a gyógyszerek kiváltásakor kiderült, hogy az egyik szert (Endoxan) már nem lehet közgyógyigazolvánnyal kiváltani, mert kivették a listából! A két doboz ára (kb. egy havi adag) 16400 forint volt,mert az OEP nem támogatja! Ezt a daganatellenes készítményt Milánnak előreláthatólag több mint egy évig kell szednie.

 

3 gyermeket nevelünk, a legidősebb óvodapedagógusnak tanul Sopronban, a kicsi 5. osztályos.  Családunk havi bevétele éppen elég a megélhetésünkhöz, az a szerencse, hogy jelenleg mindketten tudunk dolgozni, hiszen hosszú évekig a férjem ápolási díjon volt, fiúnk ellátása miatt. Milán betegsége és a látássérültsége sok plusz kiadással jár. Felháborítónak tartjuk, hogy egy kemoterápiás szerért ilyen sokat kell fizetnie egy olyan családnak, aki amúgy is nehéz helyzetben van! A Gyermekrák Alapítvány a hosszú évek óta pártfogol minket és teszi ezt jelenleg is, amit nagyon köszönünk!

 

Reméljük, hogy ismét tudnak segíteni! Bízunk benne, hogy a gyógyszerek hatásosak lesznek! Kérjük támogassanak minket abban, hogy az anyagi nehézségek helyett, gyermekünk gyógyulására tudjunk koncentrálni!

Milán egy igazi hétköznapi hős, aki mindig vidám, optimista és ő tartja a lelket bennünk is!

Köszönjük az eddig nyújtott sok segítséget! Mint már oly sokszor most is csak a Gyermekrák Alapítvány támogatására számíthatunk! Várjuk válaszukat!

További jó munkát kívánunk! Sok erőt a kis harcosoknak és a családoknak!

 

Ajka, 2015.03.16.                          Köszönettel és üdvözlettel: T.né S. Erzsébet

 

Alapítványunk válaszát ide kattintva olvashatják

« Vissza | 1433 olvasás | 2015-03-31 09:01:44

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 511 898