Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Levelezések/Nekünk írták

Ági édesapjának levele

Balogh István úr 

Gyermekrák Alapítvány Elnöke részére

 

Tisztelt Elnök úr!

 

Szeretnénk kislányunk és családunk nevében még egyszer hálával és szeretettel megköszönni figyelmességüket, gondoskodásukat és nagylelkű támogatásukat. Gyermekünk 2014 novemberében diagnosztizált nyirokrendszeri daganatos betegségével 4 hónapos kezelésen esett át. A kemoterápia ismert mellékhatásaként szép és egészséges haját elveszítette. A fizikai fájdalmak mellett ez a változás számára is, számunkra is lelki megrendüléssel párosult. Az Ön által vezetett Gyermekrák Alapítvány már a kezelések időszakában felajánlotta segítségét a gyógyuláshoz: jó tanáccsal, egészségjavító és a mellékhatásokat csökkenteni segítő készítményekkel, információkkal, adományokkal. Miután kérvényben fordultunk az Alapítványhoz, hogy kislányunk számára segítséget kérjünk az elvesztett haj átmeneti pótlásához, Önök rövid időn belül

támogatásukról biztosítottak bennünket. Minden szükséges információt megkaptunk ahhoz, hogy számára parókát készíttessünk. Így lehetővé vált, hogy egy hónappal a kezelést követően egy szépen és igényesen elkészített parókát hordhasson mindaddig, míg saját haja meg nem erősödik. Ez a testileg jelentős változás lelkileg is megerősítette és bátorította, hogy közösségbe menjen, bátran visszatérhessen azok közé a gyerekek közé, akiket olyannyira szeret. Mintha visszakapta volna régi énjét, visszanyerte lelki erejét és érzelmi  egyensúlyában is jelentős változást jelentett. Hálás szívvel mondhatjuk, hogy a gyógyuláshoz vezető úton újabb lépéseket tehetett meg.

Köszönjük hozzájárulásukat gyermekünk gyógyulásához és jó szívvel ajánljuk erőfeszítéseiket, munkájukat minden arra rászoruló család figyelmébe és bizalmába.

Reméljük, hogy a kapott felajánlások és adományok révén sok beteg gyermek életében lehetnek a gyógyulásuk támogatói, reményteli jövőjük segítői. Kívánunk ehhez Elnök úr és kedves munkatársai számára továbbra is jó egészséget, sok erőt és emberséget!

 

Üdvözlettel: Á. Ági és családja Győrből

 

« Vissza | 1464 olvasás | 2015-06-15 14:18:48

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 545 370