Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Levelezések/Nekünk írták

Anna levele

Tisztelt Index szerkesztőség,
Rákos gyermekek családja nevében írom Önöknek ezt a pár sort, mert azt hiszem a korrekt tömegtájékoztatás területén ez alkalommal nem sikerült maradandót alkotniuk. 
Szeretném mint szülő (egy rákos gyermek édesanyja) elérni, hogy kivételesen a média lásson egy kicsit túl a szokásos bulvárszagú sztorivadászaton! 
Amit Önök ezzel a kampánnyal elérnek, az nem más mint, hogy azokat az adakozó embereket riasztják el a jótékonykodástól akiktől ez a 817 Millió ft van! Hangsúlyoznám VAN, és nem tűnt el!  Ezeknek az embereknek köszönhetően tudott az alapítvány az utóbbi 14 évben 1 Milliárd ft feletti összeget költeni ezekre a családokra, kórházakra és akkor csak erről az egy alapítványról beszéltünk. 
Érdekes, hogy a média azt az aspektust soha nem vizsgálja mélyebb rétegeiben, hogy ezek a családok hogyan élnek és, hogy az egészségügy mai helyzetében milyen lehetőségeik vannak. 
Jómagam 3 hosszú éve élek így, és állíthatom, hogy a számos civil szervezet közül az egyetlen olyat teszik tönkre most, mely kézzel fogható segítséget nyújt, hónapról, hónapra!!!! 
A Gyermekrák Alapítvány havi 5000ft.-al támogat minden hozzájuk beregisztrálót valamint olyan immunerősítő és táplálékkiegészítő csomagot ad át a gyermekeknek amellyel életminőségük javítása a cél, mely sajnálatos módon ma SENKIT nem érdekel! ( Megjegyezném, hogy ezek a csomagok havonta több 10 ezer forint segítséget jelentenek a készpénz mellett! )
Ezen a ponton FINOMAN megkérdezném, hogy rajtuk kívül KI támogatja még így ezeket a családokat???? 
Kritizálni mindenkit lehet, biztosan belekötni is, de bárki előtt ott a lehetőség, hogy TEGYEN ezért az ügyért ma Magyarországon! ............ valaki????......................... senki?????? ...........akkor???? Biztosan lehet ezt ennél jobban is csinálni, de azt hiszem rengeteg szülőtársam nevében mondhatom, hogy egy olyan szervezet munkáját lehetetlenítik el aki a messze a legtöbbet segít! 
Higgyék el nekem, EZT senki nem érti és nem is értheti csak aki ebben él nap mint nap! Amikor valaki bekerül ebbe a földi pokolba, és az orvostól azt hallja: " Ezt temesse el és gyorsan szüljön másikat" .....mégis hová fordulhatnának a szülők???? 
Csak a saját nevemben nyilatkozhatom, saját tapasztalatokkal: Három éve amikor velünk elkezdődött ez a kálvária, Balogh István személyesen  invitált be az irodájába ( bevallom meglepődtem) és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy rengeteget tud nekünk segíteni. Azonnal kiküldte a gyerekem leleteit Bécsbe egy konzíliumra amelyre azért volt szükség mert gyermekem ma Magyarországon az első abban a betegségtípusban amivel kezelik, tehát túl sok rutin nincs ebben a témában. Sajnos amikor tavaly decemberben  a kislányom betegsége kiújult akkor Balogh Úr Amerikában tartózkodott és az ottani cseppet sem titkos alapítványi munkát szervezte és segítette. Azt ami ez után következett magam sem hittem. Naponta!!! Szó szerint naponta hívott és beszéltünk! A létező összes fórumon igyekezett nekünk segíteni, keresett egy amerikai magyar származású agytumor specialistát akivel általa felvehettük a kapcsolatot, és folyamatos konzíliumra lett lehetőségünk. Ez leírhatatlan ebben a helyzetben!!!! Többször intézett nekünk különböző diagnosztikai vizsgálatokat, illetve a génterápiás patológiai vizsgálatokból is 200 ezer forintot az alapítvány fizetett. 
Amíg valaki ilyen módon igyekszik segíteni és ebben a mértékben mellénk áll ebben a küzdelemben, addig a legkevésbé sem érdekel egyikünket sem, hogy mennyire és milyen mértékig él meg belőle! !!! Ha a
nap 24 órájában ezzel a témával foglalkozik mégis miből másból kellene élnie? Még egyszer hangsúlyoznám, bárki előtt nyitva a kapu és lehet bátran utána csinálni!!!! 
Ezúton kérném Önöktől, egyrészt a durva és sértő kampány leállítását, másrészt ugyan ezen a fórumon buzdítani az embereket az adakozásra ebből a célból, mert a harc így is végtelen! Saját bőrömön is tapasztalva, mindegy, hogy ki milyen anyagi helyzetben vág bele ebbe a szituációba, a világ összes pénze is kevés, és akkor még az érzelmi sokkhatásokról nem is beszéltünk. 
Kérem, könyörgöm!!! Sok ezer szülőtársam nevében is, hogy ezúttal igyekezzünk segíteni ennek a szervezetnek a munkáját!!! Egyéni szimpátiánkat kivételesen félretéve a gyerekek érdekében!!!
Köszönettel, 
K. A.                                                                                                                                                                    2013.12.23. 
« Vissza | 1768 olvasás | 2013-12-23 08:47:58

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 511 851