Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Híreink/Hírek

Elkészült Imola új parókája

Imola amikor átvette a kész parókáját, első mondata ez volt: „Olyan érzés, mintha valóban kinőtt volna a hajam! Nagyon Boldog vagyok! Köszönöm Mindenkinek!

A 21 éves lány ma már gyógyultnak mondhatja magát, hiszen sikeresen legyőzte leukémiás betegségét. A kemoterápiás és sugárkezelések, valamint a csontvelő transzplantáció számtalan mellékhatásával kellett megküzdenie. Azt gondolnánk, hogy a kezelések után 15 évvel a gyógyult lány már boldogan él, hiszen legyőzte a gyilkos kórt. De sajnos Imola boldogsága nem felhőtlen. Az évekkel ezelőtti kezelések mellékhatása miatt elvesztette a hajkoronáját. A kezelő orvosai azzal bíztatták, hogy a gyógyulást követően a haja is vissza fog nőni. Később azonban kiderült, hogy Imola hajhagymáinak jelentős része teljesen elhalt. A szakemberek hajhagyma átültetést javasoltak, de sajnos így sem lett jobb a helyzet, a haja csak foltokban, és nagyon ritkásan nőtt vissza. Amíg fiatalabb volt jópofa kendőket hordott, de egyre jobban zavarta, hogy nem tud sehová fedetlen fővel menni, mert mindenhol megbámulják. Ettől visszahúzódó és magányos lett. Édesanyja műhajból készült parókákkal próbálta könnyebbé tenni lánya életét, de ezek a parókák nagyon kényelmetlenek és nehezen kezelhetők voltak. Imola nagyon szeretett volna egy valódi hajból készült parókát, de sajnos annak az árát a szülei nem tudták kifizetni.

Nemrég figyelt fel Alapítványunk „Neked egy tincs, neki nagy kincs” elnevezésű programjára, és ahogy a betegsége idején, most is hozzánk fordult segítségért. Természetesen ismét Imola mellé álltunk. A hajadományozó programunk népszerűsége miatt nagyon sokan felajánlották levágatott hajtincseiket, és ezeket felhasználva elkészíttettük Imola számára is a megfelelő parókát. Közös segítséggel ismét sikerült visszaadni egy fiatal lány önbizalmát!

« Vissza | 2286 olvasás | 2016-01-18 15:21:07

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 511 836